Aki imádkozik, vágyódik arra, hogy érezze Isten jelenlétét; átélje, hogy kapcsolatban van vele; megérezze szeretetét; békét, nyugalmat tapasztaljon. Mindez teljesen rendben van, és Isten meg is akarja adni időnként ezeket az ajándékokat. Amikor azonban ezekre vágyunk, az nem az Isten utáni vágy, hanem az istenélmény utáni vágy.
Az Istennel való összhang felé vezető utunkon előbb érezzük meg az istenélmény utáni vágyat. Az Isten utáni vágy mélyebben van a szívünkben, később kezdjük érezni. Ez nem más, mint az Istennek való önátadás vágya. Arra vágyunk a szívünk mélyén, hogy szabadok legyünk az elérni akarástól és a megtartani akarástól, és így teljesen rá tudjuk magunkat bízni Istenre: „Legyen meg a te akaratod.”
Az önátadás vágyának alapja ott van a Szentháromság belső életében. Az isteni személyek magukat teljesen kiüresítve adják magukat egymásnak. Így élik meg az Isten lényegét, a szeretetet. Isten a maga képmására teremtett minket, ezért a mi legmélyebb vágyunk szintén az, hogy kilépve önmagunkból átadjuk magunkat más személyeknek (Istennek, embereknek).
Az emberi párkapcsolat megélésben is észrevehetjük a vágyak két szintjét. Hamarabb megérezzük a szeretett személyhez fűződő élmények utáni vágyat. Az önátadás vágya később, érettebb kapcsolatokban jelentkezik.
Gyakorlatok:
- Imája alkalmával az ima elején figyeljen oda vágyaira: Van-e bennem istenélmény utáni vágy? Van-e bennem Isten utáni vágy (önátadás vágya)? Ha érzi magában az önátadás vágyát, kérje Istentől, hogy meg is tudja élni az imában.
Ha úgy érzi, hogy nem vágyik az önátadásra, de szeretné, hogy vágyódjon, akkor kérje Istentől ezt a vágyat.
- Ha érezte már valaha az Isten utáni vágyat, imája elején indítsa fel magában az önátadás szándékát, és kérje ehhez Isten segítségét. Az ima végén pedig tekintsen vissza az imájára. Ha elégedetlen azzal, ami történt, akkor valószínűleg nem az Istenre, hanem az istenélményre való vágy dominált az imája alatt.