8. lecke: A megtartani akarás

Amikor egy szép imaélményben van részünk, az a kísértés jelentkezhet, hogy valahogy megragadjuk, megtartsuk ezt az élményt, hogy minél tovább tartson. Ez az elérni akaráshoz hasonlóan a nyitottság csökkenését jelenti, hiszen ebben az esetben is a saját vágyaimmal foglalkozom ahelyett, hogy az egymás után jövő pillanatnyi tényleges tapasztalatok felé fordulnék, melyekkel Isten most megajándékoz. Ha ezt észrevesszük magunkon, bátran és bizalommal engedjük el az előző pillanat élményét, és legyünk nyitottak a jelen pillanat ténylegesen érzékelhető tapasztalatára.

A szép imaélményeknek megörülve hajlamosak vagyunk arra is, hogy a tényleges tapasztalatokra figyelésből kilépve elkezdjünk olyasféle gondolatokkal foglalkozni, mint például, hogy majd az ima után kivel osszuk meg a tapasztalatot, vagy hogyan változtassunk majd életünkön az imatapasztalatból tanulva. Ha ilyen, vagy hasonló gondolatokat tapasztalunk magunkon, térjünk vissza arra, hogy pillanatnyilag mi mutatkozik meg számunkra. Bízzunk benne, hogy az ima után lesz alkalmunk a tapasztalatok összegzésére, és esetleges következtetéseink levonására. Imánkat ne magában az imában értékeljük ki. Tartsunk ki a jelenben észlelhető valóság ízlelgetésénél.

Gyakorlat:

Vegyük fel az imára alkalmas testhelyzetet (3. lecke), figyeljünk a hangokra és a testérzetekre (4. lecke). Válasszunk egy olyan testrészt, amelyen jól érzékelhető a légzés hatása (orrüreg, mellkas, vagy has). Maradjunk itt figyelmünkkel hosszasabban. Mindig arra az érzetre figyeljünk, amit épp most érzünk az adott testrésznél. Amit egy másodperccel előbb éreztünk, azzal már ne foglalkozzunk. Térjünk át pillanatról pillanatra arra, ami most érzékelhető. Akkor is, ha minden lélegzetvétel ugyanazt az érzetet hozza. Ne is hasonlítsuk össze azzal, amit az előbb éreztünk. Ha a légzésre való figyelést ilyen módon gyakoroljuk, könnyebben fogunk tudni az imatapasztaltokra is hasonlóan figyelni.