Ha ima alatt azt vesszük észre, hogy egy konkrét téma minduntalan elvonja a figyelmünket, valószínűleg erős érzés vagy érzések vannak a gondolatok mögött. Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy zaklatottak vagyunk. Ilyenkor szánjunk egy pici időt az adott témával kapcsolatos pillanatnyi érzéseink tudatosítására és elfogadására. Tegyük fel például, hogy az ima alatt sokat jár azon az eszem, hogy mit tegyek azzal az emberrel, aki tegnap nagyon megbántott. Megkérdezem magamtól, hogy milyen érzés van bennem most ezzel kapcsolatban. Felismerem, hogy ebben a pillanatban az iránta érzett harag a legmeghatározóbb érzésem, és hogy a vissza-vissza térő gondolataimnak ez a harag lehet a forrása. Ránézek erre a haragra. Hogyan is érzem ezt a haragot? Az segít vissza az imához, ha nem tagadom le, és nem is akarom megváltoztatni ezt az érzést. Elfogadom, hogy most ez van bennem, és annak ellenére, hogy ez számomra kellemetlen, kész vagyok hordozni, amig magától el nem múlik. Miután elfogadtam a haragom, könnyebben tudok már nem belemenni a harag által generált gondolatsorokba.
A pillanatnyi érzések a jelen valósághoz tartoznak, ezért önmagában nem rontják le az összeszedettséget. A szétszórtságot nem az érzés jelenléte adja, hanem az azzal kapcsolatos gondolatok.
A fentiekhez hasonlóan érdemes bánni bármi más olyan érzésünkkel is, amelyből az imához nem tartozó gondolatok fakadnak. Még az öröm is, amit valamilyen múltbeli eseménnyel kapcsolatban érzünk, lehet szétszórtságot jelentő gondolatok forrása.

Gyakorlat:

A zaklatottság ima alatti kezelését zaklatottság esetén, „éles helyzetben” tudjuk igazán gyakorolni. A következő gyakorlattal talán mégis valamelyest elő tudunk készülni az éles helyzetekre:
Vegyük fel az imára alkalmas testhelyzetet (3. lecke), néhány percen keresztül figyeljünk a hangokra és a testérzetekre (4. lecke). Ezután amennyire tudjuk, tudatosítsuk pillanatnyi érzéseinket. Mindegyiket próbáljuk úgy hagyni, elfogadni, ahogy van.